Latvany

Hujber Balázs – díszlet

– Díszlettermezőként milyen fontosabb produkciókban dolgoztál korábban?
– Pacskovszky József A mi szerelmünk és Tóth Tamás Rinaldo című filmjében dolgoztam például.
– Mi ragadott meg a Kontroll filmtervében, amikor először tudomást szereztél róla? Mi jelentett számodra kihívást benne?
– Igazából, amikor felkértek, nem tudtam, hogy ez a metró nekem mekkora kihívás lesz, illetve hogy milyen lehetőség rejlik ebben. Közel fél évig lejártunk terepszemlézni a metróba, és kiderült, hogy ez sokkal izgalmasabb téma, mint azt utasként valaha is észrevettem. Rengeteg lehetőség van benne forgatásilag. Iszonyú jól ki van találva az egésznek struktúrája és maguk az állomások. Az volt a legizgalmasabb, ahogy összeválogattuk, melyik állomáson mi forogjon, melyik jelenet. Illetve azok a részek, amiket nem ismertem utasként, a nagyobb terület: a föld alatti alagutak, járatok, szellőzők… Hihetetlen jó dolog volt azokat feltérképezni és motívumba beültetni.
– Számodra mi volt a legnehezebb, legrémesebb pillanata a forgatásnak? 
– A technikai része a filmnek, a film lebonyolítása, a metróval való egyeztetések – ezek ilyen kis könnyed rémálmok. Nem volt egy szokványos filmforgatás semmiképpen. Bár a metró dolgozói nagyon jó fejek voltak és tényleg jól álltak a dolgokhoz. Semmi különösebb gond nem volt, a díszleteink, amik műteremben vagy egyéb helyeken épültek, azok is nagyobb akadályok nélkül elkészültek.
– És mi volt számodra a forgatás legviccesebb pillanata?
– Hm, nem is tudom…

Breckl János – jelmez

– Mióta vagy jelmeztervező és milyen fontosabb produkciókban dolgoztál korábban?
– 25 éve dolgozom. Tarr Béla, Gothár Péter és Szász János filmjeit csinálom, de többek közt Kamondy Zoltán Kísértések, Sopsits Árpád Torzók és Koltai Róbert Csocsó című filmjében is dolgoztam az elmúlt néhány évben.
– Mi ragadott meg a Kontroll filmtervében, amikor először tudomást szereztél róla? Mi jelentett számodra kihívást benne?
– Ez egészen más, mint a többi film, legalábbis amit eddig csináltam, legalábbis Magyarországon. Már a forgatókönyv is azt sugallta, hogy ez egy új stílusú film lesz itt Magyarországon. Ez az egész egy belső világ, itt nincs külvilág, itt lenn a metróban kellett egy világot megteremteni. Jópofának tűnt egy ilyen világot létrehozni. Azt akartam, hogy jelmezeiben reálistól egy picit eltérő legyen, ahogy a filmbeli metró sem pont a budapesti metró. Próbáltam egy picit erősebbre rajzolni a karaktereket.
– Mi az, ami bevált és mi az, ami nagyon másképp alakult, mint ahogy elképzelted?
– Nagyon féltem a macijelmeztől, amit a csaj visel. Merész ötletnek tartottam, de a végére végül is már bejött nekem, tetszik. Féltem tőle, hogy nem fog helyt állni, de most már azt gondolom, hogy rendben van. Egy szerelmi történetben egy pasi és egy nő megismerkedik a metrón, de ez itt nem egy sima nő, hanem egy más világ, misztikus, megfoghatatlan. Az, hogy ő egy „maci”, talán misztikusabb, mint ha egy jól felöltözött „szingli csajszit” csináltunk volna belőle.
– Számodra mi volt a legnehezebb, legrémesebb pillanata a forgatásnak?
– Nekem ilyen igazából nem volt. Nagyon jól meg volt koreografálva a forgatás, nagyon pontosan tudták, hogy mikor és mit akarnak felvenni. Nem voltak drámák a filmben. Volt egy baleset, az igaz, és az ilyesmi egy forgatás folyamán mindig drámának számít, de hál’ istennek pont egy leállás előtt történt, és azt is átvészeltük.
– És mi volt számodra a forgatás legviccesebb pillanata?
– Nagyon sokszor szórakoztam a színészeken, Badárnak a munkája nagyon tetszett, hogy csak egy példát mondjak. Az egész forgatás nagyon jó hangulatú volt. Azt hiszem, végigszórakoztuk a filmet azáltal is, hogy dolgoztunk.

 

Hortobágyi Ernella – smink

– Mióta vagy sminkes és milyen fontosabb produkciókban dolgoztál korábban?
– Nyolc éve vagyok sminkes, és legutóbb Tóth Tamás Rinaldo filmjét csináltam. Dolgoztam Fekete Ibolya Chico, Schilling Árpád Nexxt és Salamon András Közel a szerelemhez című filmjében is.
– Mi ragadott meg a Kontroll filmtervében, amikor először tudomást szereztél róla? Mi jelentett számodra kihívást benne?
– Amikor elolvastam a forgatókönyvet, rögtön láttam a kihívást, mert elég sok verekedési jelenet van benne, amiket nem kronológiai sorrendben veszünk föl, ezért eléggé figyelemmel kell követni, hogy kinek éppen milyen sebei vannak.
– Számodra mi volt a legnehezebb pillanata a forgatásnak? Volt olyan smink, amit nagyon bonyolult volt megcsinálni, vagy amitől tartottál?
– Igazából, amikor az ember elvállal egy munkát, tudja, hogy képes-e megcsinálni vagy nem. Nekem elég jó kis kihívás volt ez az egész. Végül is minden munka nehéz, de “legnehezebb” pillanatot nem tudok mondani.
– És mi volt számodra a forgatás legviccesebb pillanata?
– Hát vicces pillanata sok volt, mert nagyon jó színészek és érdekes, komikus jelenetek vannak a filmben. Volt egy jelenet, amikor az összes fiú éppen egy verekedés után beszélget, jól össze vannak verve, be van törve az orruk, satöbbi… Igazándiból a vicces a felvétel volt, ami azután következett, hogy elkészültek a sminkek. A színészek hozzáadtak egy csomó plusz dolgot, ami arról szólt, hogy érzik magukat összeverve, és ez eléggé jól hatott a sminkkel együtt.